Premierdátum; galéria frissítés Sziasztok! :)
Ma egy friss hírt és egy frissítést is hozok.
Tehát, lehet hogy már többen is tudjátok a nagy hírt: egy félhivatalos hírként kitudódott az Avatar 2. és 3. részének a premierdátuma. Ezek csupán azért félhivatalosak, mivel tolódhatnak ha esetleg a munkálatokkal Cameronék nem lesznek készen időben. Cameron pedig azt is kijelentette újra (hiszen ez már korábban is kitudódott) hogy a 2. és 3. részt egyszerre forgatná le. A tervek szerint az Avatar 2, 2014 karácsony környékén kerülne bemutatásra, míg az Avatar 3, 2015 karácsony környékén. A rendező interjújában még azt is elmondta, hogy a folytatásokban több ismerős arc is fel fog bukkanni, s utalt arra is, hogy aki túlélte az első részt, azt valamilyen formában biztosan látni fogjuk. Végül pedig Cameron kiemelte, hogy a filmbevétel egy részét jótékonysági célra fogja felajánlani, jórészt környezetvédelemre, hogy ezzel is aláhúzza filmjei magasztos üzenetét.
Emellett Cameron azt is megerősítette, hogy jelenleg is dolgozik a két rész forgatókönyvén.
Frissként pedig galéria frissítést hoznék. :) Föltöltöttem 10 db Zoe Saldanás fotósorozatot, ami 52 képet foglal magába. Kis ízelítő:
|
Remek hír, és örülök,hogy Cameron ennyi pénzből jótéknysági célokra is felhasználja a pénzt.